Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 



Üdvözöljük honlapunkon kedves látogató!

 

 

 -Az egyesületet megismerni illetve megismertetni és népszerűsíteni hívatott ez az oldal.

 

-Természetesen a lakosság tájékoztatása és a lakossággal való szorosabb eggyüttműködést is célul tűztük ki magunk elé.

 

img_1833.jpg

 

Egyesületünk 1991. március 6-án alakult, azóta folyamatosan működik, 2002-től kiemelten közhasznú szervezetként. Péteri község lélekszáma 2300 fő.

Egyesületünk taglétszáma 45 fő. Megalakulásunk óta településünkön rendszeres  járőr szolgálatot végzünk, kb. évi 2800 órában, saját gépjárművekkel és 2009 tavaszától a támogatásokból a szűkös anyagi helyzet ellenére megvásárolt szolgálati gépjárművel, évente kb. 11.000 kilómétert autózva. Rendszeresen részt veszünk a községi illetve a területi rendezvények biztosításában, kb. évi 200 órában. Rendszeres közös járőrszolgálatot látunk el a körzeti megbízottal.

Fenti tevékenység eredményeként településünkön évről-évre javul a közbiztonság. Eddigi tevékenységünk során szoros együttműködést alakítottunk ki a Péteri Községi Önkormányzattal, a civil szervezetekkel és az intézményekkel.

2001-ben együttműködési megállapodást kötöttünk a Monori Rendőrkapitánysággal, amit 2010 nyarán sikeresen megújjítottunk a több éves közös munka és tapasztalatcsere alapján.

 
A polgárőrök jelenlétükkel növelik az emberek szubjektív biztonságérzetét és jelentős szerepük van abban, hogy visszaszorítsák a lakosság ellen elkövetett bűncselekmények számát. Ma már a legtöbb magyarországi településen működik szervezetük.

A polgárőröket szolgálatuk ellátása során fokozott jogi védelem illeti meg, közfeladatot ellátó személynek minősülnek, de ezen kívül mindössze állampolgári jogaik vannak, azaz például nem igazoltathatnak, nincs előállítási jogkörük. Jogosultak azonban a szabálysértés elkövetőjét felszólítani, illetve a tetten ért személyt visszatartani. Szeptember 1-jétől a jogszabályok lehetővé teszik, hogy gázspray-t tartsanak maguknál – és jogos védelmi helyzetben használják is azt. Emellett óvodák, általános iskolák közvetlen közelében, valamint közlekedési baleset helyszínén jelzőőri tevékenységet végezhetnek. A polgárőrök jelenlétükkel, a rendelkezésre álló információkkal, felvilágosító tevékenységgel és a rendőrséggel való együttműködéssel igyekeznek csökkenteni a bűnelkövetések számát.

 

 

 

Üdvözlettel:


     Varga Zsolt

               PPE elnöke

 

 

 

 

A szolgálatban lévő POLGÁRŐRÖK a

06-20/211-07-72-es

telefonszámon hívhatóak!

 

 

Az új polgárőr törvény

2012.03.05

Hatályba lépett az új polgárőr törvény.

 

A Magyar Vöröskereszt elismerése a polgárőrök tevékenységéért

2011.12.17

 A Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat november 25-én tartotta véradó napi ünnepségét a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomkutató Központjának dísztermében.

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Nyitóoldal | Fényképek: Nincs megadva rovat

Megjelent a Polgárőr törvény

2011.12.17

 December 5.-én a Magyar Közlöny kihirdette az Országgyűlés által elfogadott " A polgárőrségről és a polgárőri tevékenység szabályairól" szóló, 2011. évi CLXV. sz. törvényt.

 

Országos Polgárőr Nap

2011.01.22

ORSZÁGOS POLGÁRŐR NAP

 

Az Országos Polgárőr Szövetség 2011 I. féléves munkaterve

2011.01.22

AZ OPSZ 2011. ÉVI I. FÉLÉVES MUNKATERV-TERVEZETÉNEK KÖZZÉTÉTELE VÉLEMÉNYEZÉS CÉLJÁBÓL – 2011. JANUÁR 19-IG

 

 

ÚJ, TRÜKKÖS GÉPKOCSILOPÁS!!!

2011.01.09

A NÉMET BARÁTAINKTÓL KAPTUK, érdemes megfogadni a tanácsot és
terjeszteni.

 

Kétszer ad, aki gyorsan ad

2010.10.21

Az Országos Polgárőr Szövetség a „vörös iszap” károsultjainak megsegítésére gyűjtést szervez.

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Nyitóoldal | Fényképek: Polgárőrök Devecseren és Kolontáron | Hozzászólások: 0

Közhasznúsági Jelentés a 2009-es évre

2010.03.03